Méréstechnikai bemutató és nyílt nap - HEXAGON SmartScan VR800 újgenerációs 3D szkenner élő bemutató

Beszámoló a méréstechnikai eseménysorozatunkról

Immáron szinte hagyományteremtőnek mondható az évente megrendezésre kerülő EUMETROLOGY Kft. – TEKT Kft. (továbbiakban Főszervezők) közös együttműködésén alapuló méréstechnikai bemutató és nyílt nap, melynek a Főszervezők budapesti székhelyű és Magyarországon az első és egyetlen akkreditált méréstechnikai vizsgáló laborja adott otthont. A résztvevők betekintést kaphattak a csúcskategóriás 3D felületszkennelés világába, ahol többek között bemutatásra került a világújdonság HEXAGON SmartScan VR800 újgenerációs 3D strukturált fényű szkenner.


Az eredetileg háromszor egy naposra tervezett eseményt, a nagy érdeklődésre való tekintettel a Főszervezőknek további plusz egy nappal kellett kibővíteniük. Még így is voltak, akik várólistára kerültek, mivel a helyek csak korlátozott számban voltak elérhetők, de nekik a Főszervezők az egyedi igényeik alapján biztosítottak megoldást a HEXAGON SmartScan VR800 megismerésére.



Vendégeinket 8 és 9 óra között fogadtuk a rendezvény helyszínén található oktatótermünkben, ahol frissítő üdítők, harapnivaló, illetve forró kávé biztosította a jó hangulatot. A vendégváró mérnökcsapatunk már nagyon várta, hogy elkezdődhessen a nyílt nap. Olyannyira, hogy még az első előadások el sem kezdődtek, de a kollégák már kisebb csoportokban „szakmáztak”. A vendégvárást és gyors regisztrációt követően az akkreditált méréstechnikai vizsgálólaborban foglaltak helyet a résztvevők, akik számára ajándékcsomaggal kedveskedtünk!


Az év egyik legizgalmasabb és legjobban várt precíziós hosszméréstechnikai szakmai eseményét Tancsa Zsolt, az EUMETROLOGY Kft. társalapító és cégtulajdonos nyitotta meg az érdeklődők számára. A hivatalos megnyitót követően Haraszti Andor és Szalai Bence értékesítők folytatták a programot. Előadásaikban röviden ismertették EUMETROLOGY – TEKT – MIELL Group felépítését, szolgáltatásait és a hosszméréstechnikához kapcsolódó termékeiket.



Egy kávészünetet követően Ling Tamás mérnökség vezető, társalapító és cégtulajdonos részletesen bemutatta többek között a 3D szkennelés és fotogrammetria mérési módszereket, valamint felvezette az esemény kiemelt szereplőjét, a 3D szkennerek új generációját képviselő HEXAGON SmartScan VR800 strukturált fényű szkennert. Továbbá a résztvevők nagy érdeklődéssel követték Fonyó Bálint mérnök előadását is, aki a HEXAGON StereoScan Neo élő bemutató keretében átfogó képet adott a 3D szkennelésről és az eredményül kapott színtérkép a munkadarab felületérő történő visszavetítéséről.


A rövid szünetben az előadások alatt felmerült kérdésekre adtunk válaszokat, illetve néhány kérdéshez kapcsolódó érdekes témát a délutáni szekcióba emeltünk át, ahol részletes és kimerítő választ adtunk élőben, gyakorlati példákkal alátámasztva. A délelőtti programtervet követve Emri Márton mérnök esettanulmányok segítségével ismertette a 3D szkennerek felhasználási területeit ipari példákkal illusztrálva. Illetve vendégelőadónk, Kovács Zsolt graphIT Kft.-től előadásában ismertette a 3D szkennelés helyét a tervezési, digitális gyártási, minőségbiztosítási folyamatban.



A méréstechnikai bemutató és nyílt nap csúcspontjaként Bognár Kristóf mérnök kolléga tartotta meg az élő bemutatót a HEXAGON SmartScan VR800-al, ahol ismertette a strukturált fényű 3D szkennelés világújdonságait:


Újdonság, amiben a HEXAGON SmartScan VR800 az első és jelenleg az egyetlen a világon: az, hogy egy eszköz le tud fedni 6 különböző látómezőt és egyikről a másikra való átálláshoz nem szükséges szerelés és kalibrálás (ahogy az eddigi eszközöknél, versenytársaknál is). Kristóf a résztvevőknek bemutatta, hogy a látómező megválasztható szoftveresen 1 egérkattintással, sőt egy szkennelési projekten belül is bármikor áttérhetünk más látómezőre. A résztvevők maguk is meggyőződhettek arról, hogy ennek a technológiai újításnak köszönhetően a nagy látómezővel könnyedén kaphatunk teljes képet, majd kis látómezőre váltva 1-1 fontos részletről nagyon részletgazdag és pontos képet. Ezzel a képességgel pedig jelenleg kizárólag HEXAGON SmartScan VR800 rendelkezik. Tudj meg többet a VR800-ről: https://www.eumetrology.hu/hexagon-smartscan-vr800.



Tancsa Zsolt az előadásokat követően ismertette a Főszervezők Eszközbeszámítási programját is azok számára, akik még most 2024-ben kedvezményesebben akarnak beszerezni egy új HEXAGON 3D szkennert, ugyanis a meglévő eszközötöket a Főszervezők be tudják számítani, annak márkájától függetlenül. Erről bővebb információ: https://www.eumetrology.hu/blog/hirek-1/meroeszkoz-beszamitasi-program-most-erdemes-lecserelnie-meglevo-szkenneret-2


A délelőtti bemutatókat egy jóhangulatú közös ebéd zárta. Az ebédszünet kellemesebbé tételéhez vendégeinket pedig meghívtuk egy kiváló Food Truck élményebédre.



A közös ebéd után pedig, kötetlen program keretén belül bármilyen hosszméréstechnikai témában lehetőséget biztosítottunk a szakmai egyeztetésekre szakértőinkkel, illetve a résztvevők maguk is kipróbálhatták többek között a világújdonságnak számító HEXAGON SmartScan VR 800 3D felületszkennert. Vendégeink között több olyan cég is volt, aki saját régebbi, vagy még meglévő méréstechnikai kihívásaikra hoztak magukkal példákat és munkadarabokat, melyeket a mérnökökkel közösen a vizsgáló laborban az újgenerációs HEXAGON SmartScan VR800 3D felületszkennerrel vizsgáltak meg.



Az esemény fő fókuszában, illetve a délutáni szekcióban is a 3D szkennelés, illetve azon belül is a HEXAGON SmartScan VR800 hatékonyságnövelő technológiai újdonságságinak bemutatása állt. Ez magában foglalta, hogy több különböző felbontás és látómező van integrálva egy szerkezetben; 4 db 20MP felbontású kamera és optikai zoom projektor biztosítja a kifejezetten gyors látómező váltásokat, melyet 800 és 160 mm között lehet megválasztani összesen 6 lépésben, többféle felbontással. Nincs szükség átszerelésre, bemelegedési várakozásra és kalibrálásra, a látómező és felbontás 1 egérkattintással megválasztható, mindössze 3 másodperc alatt.


Komoly előrelépés történt többek között a design tekintetében is. 2024-ben a termék elnyerte a RED DOT AWARD díjat, de a HEXAGON SmartScan VR800 további fejlesztései is figyelemre méltóak. Termikus stabilitása példanélküli, automatizálásra teljesen előkészített, a termék készülékháza pedig teljesen zárt design-t kapott, illetve világszintű a támogatása, mely Magyarországon is biztosított a Főszervezők által.

A HEXAGON SmartScan VR800 újdonságokról, valamint a fent felsorolt technológiai előnyeiről a méréstechnikai bemutató és nyílt nap során a résztvevők maguk is mind meggyőződhettek. Egy-egy szkennelés befejeztével résztvevők egyenként megvizsgálhatták eredményeket. A nap végén a partnereink visszajelzései alapján elmondhatjuk, hogy a sikeres és eredményes esemény sorozatot zárhattunk. Összességében kijelenthető, hogy a HEXAGON SmartScan VR800 a világon egyedülálló technológiai újdonságainak kombinációja biztosítja a felhasználók számára hatékony és gazdaságos szkenneléseket és méréseket.



Ha a jövőben Te is szeretnél részt venni hasonló szakmai eseményeinken és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb technológiai újdonságainkról, látogass el weboldalunkra és iratkozz fel hírlevelünkre: www.eumetrology.hu


Méréstechnikai bemutató és nyílt nap - HEXAGON SmartScan VR800 újgenerációs 3D szkenner élő bemutató